A
tisztelt látogató a falakon mintegy
nyolcvan vadászati trófeát láthat.
Az első pillantásra szembeötlik,
hogy az igen gyenge agancsoktól
kezdve, végül egy kapitális bika
agancsához jut el vagy az őzbakok
között egy sincs, amely
"szépségdíjas" lehetne.
A kiállítás Rácz Sándor,
nyugalmazott fővadász négy
évtizedes, igen gazdag szakmai
pályafutásának áttekintésére ad
lehetőséget, s ezen a kiállítás címe
talán az lehetne: "A szarvas
selejtezése" A selejtezés ez esetben
azon bikák időben való kilövését
jelenti, melyek agancsformája nem
alkalmas a továbbörökítésre, mert
ezzel az állomány minőségét rontaná.
Az egyes agancsok alatti ismertetés
indokolja, miért kell kilőni. A
számos vaddisznóagyar a hivatásos
vadász kötelező vadkár-elhárító
munkájának bizonyítéka. Ezeket
egyéni vadászatokon, cserkészeten és
lesen ejtette el, legtöbbjét éjjel,
lámpa használata nélkül.
A
tárolókban a vadászati szakirodalom
nagyjainak néhány jelentős könyve, a
magyar vadászati szak- és
szépirodalom mellett Rácz Sándor
szakfolyóiratokban, elsősorban a
Nimródban, de a Wild und Hund német
vadászújságban is megjelent cikkei
találhatók.
Külön fejezetet érdemelnek a
trófeákkal, a vérebversenyeken –
mint vérebvezető, később bíró- és
vérebtenyésztőként szerzett érmek,
kitüntetések. A magas hegyek iránti
vonzalma előbb a Magas Tátra, majd
az osztrák, svájci, olasz Alpok
tájaira vitték. 76 évesen a
Breithorn (Wallis, Svájc) 4160 m-es
csúcsát mászta meg János fiával. Az
ötvenes évektől 6x6-os
Rolleiflexével sok-sok szakmai- és
tájfotót készített, amelyekből csak
igen kevés kép árulkodik a falakon a
gazdag életútról.
Fiai közül Rácz Ákos többéves
afrikai szolgálata közben
vadászhatott Afrikában is, néhány
trófeával gazdagítva a kiállítást. A
festményeket másik fia, Rácz János
amatőr festő készítette.
Rácz Sándor
(Debrecen, 1916. - )
nyugalmazott fővadász, vadászati
szakíró
Erdészeti
és vadászati pályáját 1939-ben, az
Ungvári Állami Erdőgazdaság
szolgálatában kezdte, a Keleti
Kárpátokban. 1943-tól Erdélyben, a
Radnai és a Kelemen-havasokban,
vadászott zergére, siketfajdra,
szarvasra. 1944-ben a front
közeledtével Budapestre ment
családjával, ahol egy
erdészekből-vadászokból álló
csoporttal hajón egészen Passauig
menekültek, ahonnan a háború után,
1945 őszén hazatértek. 1946-ben
bízta meg a Magyar Erdészeti
Főigazgatóság a Radványi Rezervátum
vezetésével a háború megtizedelte
vadállomány védelmével és
helyreállításával.
1949-ben Színbe helyezték át
rezervátum-vezetőnek, 1951-52-ben
már Kaszópusztán, a volt Hohenlohe
hercegi erdőbirtokból alakított
rezervátum vezetését vette át.
1952-ben a Magas-bakonyi Állami
Erdőgazdaság huszárokelőpusztai
vadászterületét vette át. Itt
sajátította el az európai
szaktekintély, id. Fucks Antal
vezetésével vérebvezetés
alapismereteit. Később több országos
és külföldi, nemzetközi
vérebversenyen ért el jó
helyezéseket. Innen központi
felkérésre a Telki Vadgazdaság
vezetését vállalta 1953-56-ig. Itt
intenzíven foglalkozott az Erdészeti
Tudományos Intézet megbízásából a
muflon tenyésztésével, az itt
szerzett tapasztalatok alapján írta
meg a Muflon című vadászati
szakkönyvét.
1956
őszén a Duna-ártéri erdőkben fekvő
Karapancsa vadászterületét vette át
kezelésre. Fő feladata volt az
1956-os nagy tavaszi jeges árvíz
által elpusztított vadállomány
helyreállítása. 1958-ban gyermekei
iskoláztatása érdekében átkérte
magát a Zala megyei
Szentpéterföldére. Ez idő tájt
kezdhettek Magyarországra járni a
nyugat-német vadász vendégek. Német
nyelvtudása, a német vadászati
irodalomban való jártassága révén az
elsők között volt, aki vezethette
őket. 1961-től Csákvár, majd a Dráva
közelében Sellye következett,
1966-ban Bujákra hívták a Honvédelmi
Minisztérium kezelésében lévő
erdészet vadászati-vezetőjének.
1969-től immár véglegesen, 1978-ban
bekövetkezett nyugdíjazásáig
Szentára költözött, a HM
Kaszópusztai Erdőigazgatóságának
fővadászaként.
Rácz Sándor a kevés még élő
klasszikus magyar hivatásos vadászok
egyike, akik olyan világhírű magyar
vadászokkal dolgozott együtt, mint
gróf Széchenyi Zsigmond, Nádler
Herbert, Volg Henrik, idősebb és
ifjabb Fuck Antal (híres
vérebvezetők) dr. Szederjei Ákos,
dr. Studinka László és Party István,
akik a háború utáni magyar
vadgazdálkodás megteremtésének
élharcosai voltak. Ezen kiváló
vadászati szakemberek munkája
végeredményeképpen a magyar
szarvasok a világ élvonalában
szerepelnek kiváló minőségű
agancsukkal. Mindezek az általuk
kidolgozott selejtezési eljárásnak
köszönhető. Nekik köszönhető
továbbá, hogy a magyar vadállomány,
a vadászati kultúra, a vadászati
szak- és regényirodalom Európa
szerte elismertté vált.
Rácz Sándor munkája elismeréséért a
Nimród Emlékéremmel, majd 2001-ben a
Magyar Nemzeti Vadásztrenddel
tüntették ki.
