Pálháza

  Pálháza térképe 

Pálháza

Bemutatkozás

Intézmények

Közigazgatás Gazdaság Vendéglátás Kultúra Sport Szervezetek x

Pálháza

Pálháza

 
Pálháza

"PÁLHÁZÁÉRT" EMLÉKÉREM KITÜNTETTJEI

 

1999.

Igó Béla pedagógus

Igó Béla iskolaigazgató pedagógiai tevékenységét az újonnan épített általános iskolában és óvodában kezdte, melyet új tartalommal, magas színvonalú oktatási nevelési munkával töltött meg. 1973-1986. között 13 éven át vezette a Pálházi Körzeti Általános Iskolát.

1999.

Dr. Kárpát György háziorvos

Dr. Kárpát György az orvostudomány terén szerzett gazdag tapasztalatait a község és a körzet javára fordította. Kezdeményezője és tevékeny közreműködője volt egy korszerű egészségügyi központ megépítésének és felszerelésének. Megszervezte az egész Hegyközre kiterjedő háziorvosi hétvégi ügyeletet. A rendszerváltáskor tagja volt az önkormányzati képviselőtestületnek is.

1999.

Turay Endre lokálpatrióta

Turay Endre Pálháza parkosítása-fásítása terén végzett kiemelkedő és példaértékű munkát. A település közéletének aktív résztvevője, Pálháza krónikáinak elkészítésében is folyamatosan közreműködik, de amatőr verselőként is aktívan tevékenykedik.

2000.

Belovics Jánosné pedagógus

Belovics Jánosné aranydiplomás tanítónő 36 éven át végzett pedagógusi munkát. A Pálházi Általános Iskolában 1958. évtől 1977. évig 19 éven át tanított, de a kultúra területén nyújtott egyéb tevékenységeit is kimagaslóan magas színvonalon végezte.

2000.

Lengyel Zsolt építész

Lengyel Zsolt építész az 1990-es években több középület felújítását és bővítését tervezte meg és kivitelezte. Különösen elismerésre méltó a Térségi Művelődési Ház és Könyvtár építésének irányítása, felépítésében végzett munkája, továbbá a település épületeinek felújításában és annak egységes arculatának kialakítása területén végzett munkája.

2000.

Szabó Miklós jegyző

Szabó Miklós körjegyző 18 évig irányította a pálházi körjegyzőség munkáját. Vezetése alatt a hivatalt - a magas színvonalú ügyintézés miatt - mind a felettes szerv, mind a lakosság részéről elismerés övezte.

2001.

Illés Zoltán lokálpatrióta

Illés Zoltán közéleti szereplése, meghatározó véleményalkotása alapján mindig tevékenyen részt vett a község arculatának formálásában. Hosszú ideig tanácstagként vett részt a községi tanács munkájában. A pálházi Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet vezetőségi tagjaként is hosszú éveken át a községet szolgálta.

2001.

Lukács Lajos TSZ elnök

Lukács Lajos az 1940-es évektől vett részt Pálháza közéletében. A Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet vezetőjeként a korszerűbb agrotechnikai eljárások bevezetésével, a tagság munkájának hatékony megszervezésével magasabb színvonalra emelte a községben folytatott mezőgazdasági termelést.

2001.

Mizsák Józsefné pedagógus

Mizsák Józsefné csaknem 33 évig folytatott pedagógusi munkát Pálházán és a községben végzett kulturális tevékenységét. A pálházi általános iskolában végzett magas színvonalú, eredményes munkáját a szülök és a helyi vezetés részéről is elismerés övezte.

2002.

Lesovics Miklós polgármester

Lesovics Miklós polgármestert a lakosság első alkalommal 1994-ben választotta a város élére, majd 1998. évben ismételten bizalmáról biztosította. Polgármesteri tisztségének ellátását korszerű szemlélettel kezdte és végezte, munkájának eredményeként a célul tűzött városi rang elérése 2005-ben sikerült. A képviselőtestülettel szorosan együttműködve a nagyközségi önkormányzat fejlesztési elképzeléseit, terveit úgy hangolta össze, hogy településünk fejlődési pályára kerüljön és azon maradjon.

2002.

Orosz József pedagógus

Orosz József pályafutását 1970-ben kezdte magyar-történelem szakos pedagógusként Füzérkajatán. A kisiskolák körzetesítése után a Pálházi Körzeti Általános Iskolába került, ahol munkája alapján 1980-ban iskolaigazgató-helyettesi megbízást kapott és végzett közel húsz esztendőn át. A település közoktatásban és közművelődésben kimagasló munkát végzett.

2002.

Petercsák Antal önkéntes tűzoltó

Petercsák Antal az 1952. évben alakult Pálházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület alapító tagja volt. Az egyesület elnökeként folyamatosan szervezte és irányította az egyesület munkáját és a helyi tűzvédelmet. Tűzoltó parancsnokként a környező települések önkéntes tűzoltó egyesületeinek munkáját is segítette és koordinálta.

2002.

Porempovics József lokálpatrióta

Porempovics József az 1940-es években az elsőként megalakuló települési sportegyesületben, a „Traktor Sportegyesület”-ben aktív labdarugóként kezdte sportbéli pályafutását, majd az ebből a sportegyesületből megalakuló MEDOSZ Sportkör alapító tagja lett, ahol később 25 évig dolgozott. Különös érdemeket szerzett a sakk és az asztalitenisz sportágak űzésében és azok munkájának szervezésében.

2003.

Dr. Farkas Géza Perlit '92 Kft. igazgató

Farkas Géza a 46 éve eredményesen működő, a világ perlit termelésében IV. helyen álló Pálházi perlit bányát igazgatóként 11 éve vezeti, nevéhez fűződik a perlit bányában a modern trassz őrlő-szállítórendszer és a korszerű tároló kiépítése. Vezetése alatt a Perlit '92 Kft. nagy mértékben támogatta a település szennyvízhálózatának kiépítését, az utak helyi anyaggal való javítását, továbbá a nagyközség kulturális életének fejlesztéséhez is jelentős támogatást nyújtott a Térségi Művelődési Házban alapított ásványmúzeumot létrehozásával.

2003.

Rostás Ödön lokálpatrióta

Rostás Ödön a nagyközség sportegyesületének megalakítása és eredményes működtetése terén végzett kiemelkedő munkát. Előbb a labdarúgó csapat segédintézőjeként, később 1946-tól 1996-ig - ötven éven át - sportvezetőként tevékenykedett.

2003.

Umhauser Ferenc író

Umhauser Ferenc írói tevékenységével, verseivel és novelláival a nagyközség kulturális örökségét gyarapította.
Umhauser Ferenc gazdag ásványgyűjteménnyel is rendelkezett, amelyet tudományos igényességgel gyűjtött és rendszerezett.

2004.

Dr. Kárpát Györgyné alpolgármester

Dr. Kárpát Györgyné 1994-től a Pálházi nagyközség önkormányzat képviselője, 1998-tól alpolgármestere volt. Képviselői megbízatását az egész lakosság érdekében végezte. Szakmai felkészültségével a képviselőtestület eredményes munkáját nagymértékben segítette, ezzel hozzájárulva a nagyközség fejlődéséhez.

2004.

Pásztor Miklós VB titkár

Pásztor Miklós 1954-1987. között VB titkárként dolgozott a településen, előbb a Pálházi Községi Tanácsban, később a Pálházi Nagyközségi Tanácsban. Nagy szerepe volt abban, hogy Pálháza község 1970-évben nagyközségi címet kapjon. Szakmai munkáját nagy precizitással végezte; személyesen irányította és szervezte a Pálházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkáját, hivatali ideje alatt annak elnöke volt.

2005.

Dr. Lenár György erdőmérnök

Dr. Lenár György 1970-től a Műszaki Erdészet igazgatójaként, 1984-2003. között pedig a Hegyközi Erdészet Igazgatóság igazgatójaként dolgozott a településen. Óriási érdemei vannak abban, hogy a településen működő erdei kisvasút - mely működése 1980-tól szünetelt -, 1989. augusztus 15-én újra elindulhatott. Dr. Lenár György 1971-1980. között a MEDOSZ SE elnöki posztját is betöltötte.

2006.

Jordán Pálné pedagógus

Jordán Pálné nyugalmazott pedagógus 30 éven át dolgozott a Pálházi Körzeti Általános Iskolában, matematika - ének-zene szakos tanárként. A gyermekek nevelése mellett az iskolai énekkar vezetését is kiemelkedő színvonalon látta el, énekkarával évtizedeken át biztosította a település műsorainak lebonyolítását.

2006.

Tajti Lajosné ápolónő

Tajti Lajosné az 1970-es években - amikor a településen gondozói hálózat még nem működött - a Vöröskereszt szervezett aktivistájaként végezte gondozói munkáját. Rendszeresen látogatta, és lelkiismerettel ápolta a helyi időseket. 1972-1984. között tanácstagként dolgozott. 1990-től a Pálházi Választási Bizottság aktív tagja volt, 2001-től pedig részt vett a Pálházi Önkormányzat Szociális Bizottságának munkájában is, ezzel folytatva hivatását.

2007.

Bodnár János képviselő

Bodnár János képviselő 4 cikluson keresztül, 1990-2006. között töltötte be az önkormányzati képviselői tisztet. Az Oktatási Bizottság Elnöke volt 4 évig, továbbá a Szociális és Pénzügyi Bizottság tagja. Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjaként pedig több évtizede áldozatos munkát végez, de a város építésben- szépítésében is mindig aktívan és kiemelkedően vett részt.

2007.

Dr. Pálmainé Ákos Mária Zemplén Takarékszöv. elnök

Dr. Pálmainé Ákos Mária a Zemplén Takarékszövetkezet elnökeként 30 éve kötődik Pálházához. Az irányítása alatt álló intézmény pálházi székhellyel 10 településre bővítette hálózatát és a kezdeti 3 fő alkalmazott létszámot 50 főre fejlesztette.

2007.

Tóth Andás képviselő

Tóth András képviselő 3 cikluson keresztül, 1994-2006. között töltötte be az önkormányzati képviselői tisztet. Ez idő alatt a Pénzügyi Bizottság Elnöke volt és 1 cikluson át a Szociális Bizottság elnöke is volt. A Társulási Tanács helyettes elnökeként, 10 éven át a Sportkör elnökeként, 4 éven át a Sportkör Gazdasági Felelőseként, 20 éves Zempléni Takarék Szövetkezet Igazgató Tanács tagsága alatt, az Iskola Alapítvány Kuratóriumának tagjaként az önkormányzat és a település javát szolgálta, segítette a helyi sportéletet.

2008.

Palotai Istvánné anyakönyvvezető

Palotai Istvánné 45 évig köztisztviselői tevékenységével segítette a település fejlődését, 1972-től közel 250 házasságkötést vezetett le. Közreműködésével alakult meg a város közhasznú, karitatív jellegű „Nők a Hegyközért Egyesülete”, melyben elnöki tisztséget tölt be.

2008.

Pandák Pál „Huták Virágai” Népdalkör

Pandák Pál a 2002-ben helyi hagyományok ápolására, az élő népzene gyakorlására létrehozott „Huták Virágai” Népdalkör alapítója és névadója. Irányítása alatt a Kvóta országos minősítésén két alkalommal „arany” minősítésben, később „Arany Páva” díjban részesült. Alapító tagja az együttes munkáját segítő „Huták Virágai” Egyesületnek is.

2008.

Róth József képviselő

Róth József 1994-től dolgozik képviselőként a város fejlődéséért. A szociális ügyekben folytatott munkája eredményeként immár 3. ciklusban a Szociális Bizottság elnöke. A Szakmaközi Bizottság titkáraként számos sport és kulturális rendezvény szervezésében vett részt. 1982-ben elsőként fogalmazta meg az idősek iránti tisztelet kifejezésére irányuló Idősek Napja rendezvény gondolatát, mellyel azóta is élő hagyományt teremtett. Közel 20 éve a Sakk szakosztály vezetője, elsőtáblás sakkozó.

2008.

Tímár Mária fiókvezető

Tímár Mária közel 35 éve dolgozik a Zemplén Takarékszövetkezet helyi fiókjában, munkája elismeréseként 15 éve fiókvezetőként. A fejlesztések iránti nyitottság, az emberek iránti szeretet jellemzi tevékenységét.

2009.

Nagy Gyula perlitbánya igazgató

Nagy Gyula 30 éven át vezette Közép-Európa legnagyobb perlit bányáját, amely mai napig a Hegyköz legnagyobb munkáltatója. Közel 15 esztendőn át a helyi és megyei tanács tagjaként sokat munkálkodott azon, hogy a környező úthálózat, a Szolgáltató Ház és az általános iskola épülete-udvara rendezett legyen. Munkássága révén az általa vezetett üzem és a hegyközi települések között jó kapcsolat alakult ki, melyet a sportéletben is tovább erősített.

2009.

Petercsák Lászlóné védőnő

Petercsák Lászlóné közel 40 éve fáradozik a térség szociális felzárkóztatásának érdekében, melynek eredményeként jött létre a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat városunkban. Törekvéseinek köszönhető az is, hogy 1993-ban csatlakozhatott Pálháza az „Anyatejes Táplálás Világnapjá”-hoz, 1997-ben létrehozhatta az azóta is jól működő „Baba-Mama Klub”-ot, 2005-ben pedig a „Születés Hete” rendezvénysorozatába integrálhatta a város egészségügyi életét.

2009.

Varga Endréné pedagógus

Varga Endréné 22 éven át tanította az alsó tagozatos gyermekeket a Körzeti Általános iskolában, ahol gyermek- és ifjúságvédelmi felelősként is tevékenykedett és aktívan vett részt a község társadalmi életében is. 1973-tól a pálházi Nagyközségi Közös Tanács tagja lett, valamint a Tanács mellett működő Művelődési, Szociális, Egészségügyi, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Bizottság elnöke. Kiváló munkájáért több alkalommal kitüntetésben részesült.


Pálháza
 
 
ÉMOP-4.2.1/A-09-2009-0018
 
ÉMOP-4.1.1/A-09-2010-0038
 

vasarnaptar


 
magyar elelmiszerbank egyesulet
Pálháza Város Önkormányzatát a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja
 
zemplenkerek
 
 
belviz logo
 
belviz logo
hegykoztancegyuttes