|
Pálháza Város Önkormányzata pályázati forrást nyert, a település központjában lévő Orvosi rendelő rekontrukciójára, bővítésére, illetve eszközök beszerzésére. A projekt összköltsége 56 374 491.- Ft, melyhez (90%-nak megfelelő) 50 737 041.- Ft vissza nem térítendő támogatást nyert Pálháza Város Önkormányzata. A projekt támogatója a Nemzeti Fejlesztési Ügyönkség, a Közreműködő Szervezet a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
A sikeres közbeszerzési eljárás eredményeként a projekt kivitelezését a Viadukt Mérnöki és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. (1182 Budapest, Tarkő utca 34/B) nyerte el.
Az engedélyes és kiviteli terveket az ÉPFA-TERV Kft. (3994 Pálháza, Petőfi Sándor u. 1.) készítette, illetve a műszaki ellenőri feladatokat is ezen végezte
Fejlesztés előtti állapot
A meglévő Egészségügyi Központ az 1990-es évek végén készült el és az akkori előírásoknak megfelelően került kialakításra. Mivel jelen beruházás megkezdése előtt, számottevő felújítási munkálatokat –pénzügyi források hiányában- az önkormányzat nem tudott megvalósítani, bővítésre pedig egyáltalán nem volt lehetőség, a vonatkozó jogszabályok minimális követelményeinek az épület jellege és alapterülete nem tudott eleget tenni. A kialakult helyzetet súlyosbította az is, hogy az egészséges oldalon elhelyezett ügyeleti rendelő –mely a Hegyköz 18 települése számára nyújt szolgáltatást- a beruházás megkezdése előtt ideiglenes működési engedéllyel rendelkezett. Az épület "beteg oldalán" két házi orvos és két fogorvos rendelt különböző időpontokban. Ez felvetette azt a problémát, hogy a fogorvosok az egy rendelő miatt csak váltásban tudnak rendelni, a benne levő eszközöket közösen használták, így eszközfejlesztésre emiatt nem került sor az elmúlt évek folyamán. Ez –jelen fejlesztés elmaradásával- a későbbiekben, szolgáltatás minőségének a romlásához vezetett volna. Az I. és II. körzeti rendelők egy közös fektetővel, adminisztrációs helyiséggel rendelkeztek, amely a megnövekedett igényeket nem elégítették ki.
A megvalósult fejlesztést követően
Az előírásoknak megfelelően az új fogorvosi rendelő az új bővítési szárnyban került elhelyezésre, így a felszabaduló helyiséget a II. sz. körzet, fektető, gondozói szobának alakítottuk ki. A beteg oldalon a vizes blokk kialakítása változatlan maradt. A jelenlegi ügyeleti rendelőből került kialakításra egy új akadálymentes WC és egy irattári rész. A régi épületrész külső hőszigetelésére és nyílászáróinak cseréjére jelen pályázat keretében nem volt lehetőség, így ezen munkálatokat később, más pályázati lehetőség kihasználásával kívánja az önkormányzat megvalósítani. A meglévő épület "egészséges szárnyában" az ügyeleti rendelő helyének felszabadulásával a teljes tanácsadói szolgálat, terhes gondozás és védőnői ellátás optimális feltételeit tudtuk biztosítani, ahol még kialakításra került egy személyzeti öltöző-pihenő helyiség is. Az ügyeleti rendelő áthelyezésre került az épület új épületrészébe. Az új, bővített szárnyban elhelyezett ügyeleti rendelő fektetővel, orvosi szobával és fogorvosi rendelővel megfelel az ÁNTSZ előírásainak és a mai követelményeknek. A bővítménybe elhelyezésre került egy akadálymentes WC is, így mindhárom épületrészben a teljes komplex akadálymentesítés is megvalósult. Ezt szolgálja az előterek lefedése, csúszásmentes, fix burkolatok, akadálymentes parkoló kiépítése, stb. A meglévő épületrészben a megmaradó burkolatra érdes felületű, elütő színű gumilapok felragasztásával került kialakításra a vezető sáv, az új építésű részben a burkolatból került kialakításra, elütő színű és érdességű lapok alkalmazásával. Ügyeleti rendelés esetén az ügyeletes orvosi szobában biztosítjuk az orvos pihenését, míg a sofőr az egészséges oldal személyzeti pihenőjét használhatja. (Az adminisztratív, ápoló személyzet részére a munkaköri leírásának megfelelően alvást szolgáló pihenő helyiség kialakítása nem szükséges.) A meglévő épület tetőterében a használaton kívüli szolgálati helyiségek, raktárak az átépítés folyamán nem változtak, felújításukra nem került sor.
A projekt keretében eszközbeszerésre is sor került. Ennek eredményeképpen lehetővé vált orvosi, irodai bútorzatok beszerzése, orvosi eszközök, műszerek beszerzése, illetve 2 db indukciós hurok is megvárlásra került.
Az épület átalakításával, bővítésével a településen hosszú távra megoldódott a mai igényeknek megfelelő egészségügyi alapellátási szolgáltatás.

Tájékoztatás, nyilvánosság
"B" típusú hirdetőtábla

"D" típusú tábla

Nyomtatott sajtó (cikkek, interjúk)
Televízióban való megjelenés
Zemplén Televízió
Zemplén Televízió
Rádióban való megjelenés
Rádio-Aktív
RádióKul
Nyitórendezvény

Zárórendezvény

Sajtótájékoztató

Sajtóközlemény
Szórólap

Médiaelemzés
Fotó dokumentáció |